Egyebek bejegyzései

Egyéb, nem feltétlenül a bloghoz tartozó közérdekű információk

 Búcsú

Szomorúan teszem meg ezt a bejegyzést, mert elment közülünk egy Barát, egy jó ember.

Nehéz ilyenkor bármit is mondani. Maradnak az emlékek, az együtt töltött évek bulijainak és önfeledt örömeinek az emlékei. Így szerettünk és így is fogunk emlékezni rád, örökké. Pihenj örök nyugalomban Árpád.

Kovács Árpád

 

"Hali!
Sajnos az élet úgy hozta, hogy kell még egy bejegyzést tennem a naplóba. Ezen a héten elment egyik barátunk örökre. Szeretnék itt emlékezni rá, többek között Neki is köszönhetem a diplomámat, köszönhetünk neki jó néhány remek dalszöveget, Csizmáskandúr, Babazsúr, Égesd a könyveket stb.. és sok sok kellemes élményt amit sajna Vele ár nem oszthatunk meg, iszonyatosan fog hiányozni, nyugodj békében Árpád, szeretlek.
Szabolcs"

 


 Vegyes fotók

Kaptam néhány fotót Szabi segítségével Khsszh-tól, melyeket most megosztok veletek.

Az első egy kosárlabda foci mérkőzés emléke (megzavart a palánk), valamikor 1990 után.

A következő a Soproni, Magyar Konyha koncert egyetlen (?) fennmaradt emléke. (Mikor volt ez?) 

S végül, maga Khsszh ez év augusztusából (Ha valaki nem tudná USA-ban él jelenleg).

Köszi a fotókat!


 Orchidea

Egy kis önreklám (csak hogy nőjjön az egóm... :) ):

Orchideák fotókon: Photo by Alexander - PhotoBlog
Több orchidea fotó (albumok közt): Photo by Alexander

(Nem sértődöm meg, ha kommenteztek... :)


 Who are you?

Vagyis ha idetévedtél a világháló gubancos bugyrai egyikéből, nyomj egy kommentet (itt fent "Most szólj hozzá" vagy "x komment" részre katt és vadul tekerj lefelé az új oldalon), hogy tudjunk rólad. Nem szükséges írni semmit, elég, ha csak a neved megosztod a többiekkel. Még csak nem is kell, hogy ismerjünk, elég ha tudjuk, olvasol bennünket.

Kérem ezt azért, mert jelenleg - ha jól számolom - négyen vagyunk aktív felhasználók (értsd ráérő kommentezők) az oldalon, de infóim szerint (kémjeim, scriptjeim, látogatottságmérőim, levelezésem, stb.) többen járunk ide. (Ami persze egyáltalán nem baj!)

Ha korábban kaptál tőlem levelet annak az az oka, hogy előbb-utóbb meg fogsz jelenni valamelyik fotón vagy egyéb médián, de addig is légy türelemmel, igyekszem időrendben felpakolni a dolgokat (de az is előfordul, hogy nem időrendben pakolok fel valamit, a kéréseknek nem lehet ellenállni). Korábbi bejegyzéseket a jobb oldalon lévő linkek között az "Archívum" vagy "Kategóriák" alatt találod. (A sok kép miatt egyszerre csak az utolsó 10 bejegyzést találod meg a főoldalon, de így is lassú néha az oldal betöltése...)

Ha nem voltál ott valamely eseményen - én sem voltam ott mindenhol -, kérdezhetsz róla vagy egy-egy fotóhoz fűzhetsz megjegyzést. (Persze szigorú keretek közt)

Végül egy kérés: ha van bármilyen emlékanyagod (videó, fotó, zene - akár kazetta, akár egyéb formátumban -, plakát, dalszöveg, testékszer, utód, vers, rémálom, stb.) és szívesen megosztanád a többi olvasóval, akkor az alexander@index.hu címre küldj mailt és megbeszéljük. Mindent hiánytalanul, eredeti állapotában visszaadok a tulajdonosának! (Azért ide küldj mail, mert így nagyobb a meglepetés ereje...)


 Kérés





Kéretik a kis- és nagyállattartási, vallási, beosztásbeli, etnikai, politikai, szexuális beállítottság, bőrszín, iskolai végzettség, lakhely, életmód, stb. szerinti hovatartozások tiszteletben tartását a kommentekben.

(Egyébként moderálok....! De ezt nem nagyon akarnám...)


 Reklám ("...mert megtehetem...")

Egy kis "önreklám": Egy zenekar (Egyéb fotók ott is a kategóriák alatt vagy az archívban)
A honlapom pedig itt: http://alexander01.fw.hu


balinto 2006